Új veszélyhelyzeti szabályok léptek érvénybe


A veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről szóló 479/2020. (XI.3.) Kormányrendelet értelmében az alábbi új szabályok léptek életbe:

Kijárási korlátozás: éjfél és hajnal 5 között mindenkinek a lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy szálláshelyén kell lennie (lehet akár szálloda, ismerős lakása is), ezt két esetben hagyhatja el: egyrészt ha munkába megy, munkából jön vagy dolgozik, másrészt egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, életvédelmi céllal. Kutyát sétáltatni, sportolni, sétálgatni tehát tilos.

Tilos olyan rendezvényt szervezni vagy tartani, valamint az olyan rendezvény helyszínén tartózkodni, amely főszolgáltatásként zeneszolgáltatást nyújt. Ezt a jogalkotó sokkal hosszabban és bonyolultabban fogalmazta meg, a lényeg azért nagy biztonsággal megállapítható így is, eszerint például az étterem, ahol a mellesleg élőzene megy, vagy a bár, ahol van egy kis háttérzene, nyitva tarthat (este 11-ig).

A kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők – a páholyok kivételével – csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem. A másfél méteres távolságot meg kell tartani. Kérdés, hogy a már megvásárolt jegyekkel mi lesz. A szöveg nem teszi kivétellé az egy háztartásban élőket, így ők hiába vettek négy jegyet, sorsot húzhatnak, hogy ki marad otthon. (Múzeumban és hasonló helyeken a másfél méteres szabály alkalmazandó.)

Aki a fenti szabályokat megszegi, azzal szemben figyelmeztetés alkalmazható, 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírság szabható ki, illetve a helyiséget vagy helyszínt a rendőrség legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja. Ez sportrendezvényre nem vonatkozik, ott a zártkapus meccs lehet a büntetés.

Az eddigi előírások, például a maszkviselési kötelezettség, tovább is élnek.

És ne felejtsük el, a parkolás mától ingyenes.


Adatvédelmi tájékoztató

Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület
© 2024 Minden jog fenntartva.

Weboldal készítés: WebQuest