Mi, ügyvédek, megdöbbenve olvastuk Karsai Dániel kollégánk kérelmét, amelyben az Emberi Jogok Európai Bíróságától (EJEB) azt kéri, hogy a strasbourgi bíróság valamilyen módon tegye lehetővé, hogy amikor betegsége elviselhetetlenné válik, akkor szabadon hozhassa meg az életvégi döntését.
Karsai Dániel betegsége, az ALS, az amiotrófiás laterálszlerózis kór, az idegrendszert támadja meg, ellehetetleníti az akaratlagosan mozgatott izmok használatát, és innen menekvés nincs. A végső stádiumban a beteg légzőizmai sem működnek. A betegséget a tengerentúlon egy ismert baseball játékos után Lou Gehrig kórnak ismerik. A New York Yankees játékosa a diagnózist követően két évig élt. Az ismert angol tudós, Stephen Hawking évtizedekig (egészen pontosan ötvenöt éven át). Karsai Dániel esetéről egyelőre azt tudjuk, hogy relatíve gyorsan romlott.
Kérelmét az EJEB ez év novemberében tárgyaláson bírálja el.
Az élet és a halál tárgyában meghozott legtöbb döntés abszolút, végleges és bináris: lenni vagy nem lenni.
Igen, ez a kérdés, más eset nem létezik. A jog legtöbb döntése nem ennyire bináris.
Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) elnöksége és tagjainak számottevő része mind emberileg (etikai megfontolások mentén), mind jogászként támogatja ezt a kérelmet.
Ha van, ami az önrendelkezés szabadságához tartozik, az éppen az ilyen típusú döntés.
Hogy valaki még szellemi képességeinek birtokában, döntése következményeinek ismeretében hozhassa
meg saját életét érintő döntését.
Számos olyan európai ország létezik, ahol ez a döntés megengedett, kellő biztosítékokkal védett a
visszaélésekkel szemben. A magyar jogrend eddig mereven elzárkózott az eutanázia ilyen formájának lehetővé tételétől.
Felvethető, hogy ha az EJEB zöld utat ad Karsai Dániel kérelmének, és egyezménysértőnek tartja a magyar jogi szabályozást, akkor ez miként fordítható le megfelelő időn belül magyar jogszabályban testet öltő helyzetté. Ennek módját most nem tudjuk és latolgatásokba nem is bocsátkozunk. Ebben az országban már láttunk néhány nap alatt megszületett jogszabálymódosítást. Bizonyára van lehetőség a gyors és megfontolt jogi rendezésre. És van egy mondás, igaz angolul: where there’s a will there’s a way. Ez magyarul is érvényes: ha a jó szándék, az erős akarat megvan, a megoldás is megszületik!
Karsai Dániel Kollégánknak ezúton is tiszteletünket fejezzük ki, hogy a rendkívül nehéz helyzetében is kitartóan küzd az emberi méltósághoz való jog érvényesüléséért!
Kép: dr. Karsai Dániel, ügyvéd
Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület
© 2024 Minden jog fenntartva.
Weboldal készítés: WebQuest