Észrevétel és Tiltakozás


Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület (ÜDE) a jogállamiság komoly sérelmének tartja az OMSZ két vezetőjének felmentését. A két vezető a törvény szerint kormánytisztviselőnek minősült, szolgálati viszonyukat a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben meghatározott okokból és módon lehet megszüntetni.

Az ÜDE a jogállami működés egyik fontos alapelvének tartja, hogy kormánytisztviselőt csak konkrét indokkal lehet felmenteni, ennek az indoknak valósnak kell lennie, és ezt közölni kell az érintett személlyel, akinek megfelelő eljárásban lehetőséget kell biztosítani arra, hogy meghallgattasék és álláspontját befolyástól mentesen közölhesse a felmentésre jogosult vezetővel. Ez így van amióta világ a világ - mondjuk a Magna carta kihirdetése óta. Nevezhetjük ezt a jogot a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos alapjognak, amely fontos rendelkezése az Alaptörvénynek.

Amit eddig tudunk a meteorológus vezetők eltávolításáról, azt sugallja, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos joguk botrányosan sérült. Palkovics miniszter, mint e kormánytisztviselők vezetője - ismereteink szerint - egy minisztériumi munkatárs révén egyszerűen közölte a felmentés tényét a kormánytisztviselőkkel, indoklás, a valós tények ismertetése nem történt meg. Nem volt lehetőség a védekezésre, a válaszra, a meghallgattatásra. Tévedés ne essék, ezeket a jogokat, mint a tisztességes eljáráshoz fűződő jog fontos fundamentumait nem pótolja az, hogy az érintettek jogorvoslati eljárásban kifejthetik érveiket. A jogállamiság, a joguralom nem azt írja elő egy állami döntéshozó számára, hogy majd a jogorvoslati eljárásban indokoljon, hanem az alkotmányos kívánalom az, hogy tisztességes eljáráshoz fűződő jog már az alapeljárásban érvényesüljön.

Nehéz nem észrevenni, hogy a felmentés azon a napon született meg, amelyen a magyar kormány válaszolt Brüsszel többirányú, részben a jogállamiságra vonatkozó észrevételeire. Ez az egy eset meglátásunk szerint többet árul el arról, hogy a kormányzat mit gondol és mit tesz a joguralom érvényesítése terén, mint az a sok száz oldal ígéret, amely a levélpapíron szépen fest, de megvalósulni vélhetően úgy fog, miként a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény felmentésre vonatkozó előírása.

A magunk részéről kifogásoljuk a fenti statáriálisnak tűnő eljárást. Irodalmi hasonlatként csak azt mondhatjuk, hogy ahol statárium van ott statárium van.


Adatvédelmi tájékoztató

Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület
© 2024 Minden jog fenntartva.

Weboldal készítés: WebQuest