A Gozsdu udvar névadója is ügyvéd volt


Nem sokkal azután, hogy megnyitotta irodáját, 1826-ban egy fiatal pesti ügyvéd bátor lépésre szánta el magát. Az ország történelemében először magyar nyelven adott be ügyvédi keresetlevelet a törvényben előírt latin helyett. Szokatlan hazafias tettnek számított ez, tíz évvel a magyar hivatalos nyelvvé nyilvánítása előtt. A városi tanácsban helyet foglaló német ajkú polgárok nem is örültek neki, annál inkább a pesti magyar írók, a 24 éves jogász barátai. A magyar nyelvért kiálló ügyvédet Gozsdu Manónak hívták, és románnak született. Egyszerre tartotta magát jó magyarnak és jó románnak. Ő lett az erdélyi és magyarországi románság legfontosabb mecénása, akinek örökségén még halála után 140 évvel is pereskedett Magyarország és Románia. Életében a román nacionalisták a magyarokat kiszolgáló árulónak tartották, a magyar nacionalisták pedig román szeparatistának. Ő azt vallotta, hogy a két nép összefogásra van ítélve, mert „egymással szemközt mindkettőjüknek veszniük kell”.

Macedóniai eredetű román kereskedőcsaládban született Nagyváradon. Otthon románul, balkáni üzletfeleikkel görögül beszéltek, de nem volt idegen számukra a szerb és a magyar szó sem. Amikorra a fiú beiratkozott a jogi akadémiára, már következetesen magyaros formában, Gozsdu Manónak írta a nevét. 1824-ben szerzett diplomát Pesten, ügyvédbojtárként Vitkovics Mihály irodájába került, amely a pesti irodalmi élet egyik központja is volt. Vitkovics egyszerre számított a magyar és a szerb irodalom megújítójának, házában gyakori vendég volt Kazinczy Ferenc, Virág Benedek, Fáy András és a Kisfaludy-testvérpár, akárcsak a szerb irodalom számos képviselője. A fiatal Gozsdut a pezsgő szellemi közeg annyira magával ragadta, hogy maga is magyar nyelvű verseket kezdett írogatni, amelyek közül néhány érzelmes darab folyóiratban is megjelent.

Gozsdu Manó 1825-ben nyitott önálló ügyvédi irodát Pesten, különösen büntetőperekben szerzett hírnevet, de a közélet ügyei, főleg a nyelvhasználathoz fűződő jogok érvényesítése is foglalkoztatták. Ezért is döntött úgy, hogy a pesti és budai tanácsokhoz magyar nyelvű keresetlevelet fog benyújtani. A bátor, de törvényellenes tettről sokan beszéltek, egy magyar méltatója szerint a román származású ügyvéd a magyarosodás ügyét segítette elő a német többségű városban. A 30-as évekre már ő számított az egyik legsikeresebb ügyvédnek Pesten. Egy szintén macedoromán származású budai kereskedő özvegyét, Anastasia Pometát vette feleségül, aki tekintélyes hozománnyal érkezett a házasságba. A pénzből az ifjú férj ingatlanokat vásárolt, köztük a gyorsan fejlődő Königsgasse (a mai Király utca) egyik üres telkét, amelyet napjainkban a rajta álló Gozsdu-udvar épületegyüttesről ismerhetünk. Lépésről-lépésre lett a pest-budai román közösség szellemi vezetője. Egyre növekvő vagyonából mind nagyobb összeget adományozott magyar és román kulturális célokra. Volt, hogy megvásárolt, majd a Magyar Tudós Társaságnak ajándékozott egy ritkaságnak számító régi magyar okiratot, máskor pedig finanszírozta a Budai Egyetemi Nyomda román nyelven kiadott műveit. Az ő anyagi támogatásával jelent meg Budán az első román folyóirat, a Biblioteca românescă, amelyekben írásai is megjelentek.

1848. május 1-jén az ő házában gyűltek össze a pesti románok, akik javaslatára bizalmat szavaztak a Batthyány-kormánynak. Az erdélyi románság soraiból ezért sokan már ekkor árulónak tartották Gozsdut. A forradalmat támogató erdélyi magyarok és a császárhű román népfelkelők közti véres konfliktusokat személyes kudarcának élte meg, ezért úgy döntött, hogy visszavonul a közélettől. Középen állása miatt a szabadságharc leverése után az osztrákok akarták felhasználni saját céljaikra: Bihar megyében császári biztossá akarták kinevezni, de ő visszautasította a felajánlást. Feljegyezték róla, hogy a Haynau-féle leszámolások napjaiban szomorú magyar zenék hallgatásával tiltakozott az önkényuralom ellen.

Ezekben az években ügyvédi és üzletemberi tevékenységére koncentrált. Engedélyt szerzett, hogy fölparcellázza a Király utcai telket, amelyre raktárépületeket emelt és jó pénzért kiadott. Bátor bírósági szónoklatairól napokig beszéltek a pesti utcákon. Az elnyomás enyhülésekor ő is visszatért a politikai közéletbe. 1861-ben Krassó vármegye főispánjává nevezték ki, majd a főrendiház főjegyzője lett. Ekkor tartotta híres beszédét a két nép összetartozásáról: „A világ népeinek Istene tűzte ki a magyar és román nemzetnek azon rendeltetését, hogy együtt kell nekik egy örökké tartó frigyben élniük, egymással van dicső jövendőjük, egymással szemközt mindkettőjüknek veszniük kell.” A megbékélést hirdető szavakat nem mindenki hallgatta szívesen, Vincențiu Babeș román politikus például rossz románnak nevezte, aki a magyarok kegyéből került a posztjára. Gozsdu indulatos válaszban vallotta meg, mit ért hazafiságon: „az egész föld kerekségén jobb román és jobb magyar hazafi, mint én, nem létezik”. Amikor a király feloszlatta az országgyűlést, Gozsdunak felajánlották, hogy maradjon főispáni hivatalában, mindössze ennyit üzent az őt megkörnyékezőknek: „Ha egy alkotmányos főispán egy nem alkotmányos kormány abszolutisztikus intézkedéseit hajtja végre, az nem tekinthető alkotmányos főispánnak és mintsem, hogy ilyennek tekintessem, inkább lemondok.”

Másodjára is visszavonult a közéletből, minden idejét és pénzét a román kultúra támogatására fordította. Kodály és Bartók előtt 30 évvel összegyűjtött és kiadatott egy kötetnyi román népdalt, majd Koszorú a román népköltészet virágaiból címmel magyar nyelvre fordíttatta őket. A kiegyezés előtt Deák Ferenc hívására tért vissza a politikába. Részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében, és Deák egy és oszthatatlan magyar nemzetről szóló szövegjavaslatát is támogatta. „Egy nemzet van, nem nemzetek. (...) Önálló szabad nemzet nevezet alatt csak Magyarország akármi ajkú lakosainak összessége értetik.” A radikálisabb nemzetiségi vezetők ezért továbbra is magyarbarát renegátnak, egy letűnt kor képviselőjének tartották. Pedig alig jelent meg olyan román irodalmi vagy történelmi tárgyú munka, amit ne az ő költségén adtak volna ki.

Nem sokkal azután, hogy a legfőbb ítélőszék, azaz a legfelsőbb bíróság tagjának választották, Gozsdu Manó 67 éves korában meghalt pesti házában. Csak végrendeletéből derült ki, hogy óriási vagyonát teljes egészében jótékony célra ajánlotta fel. A „közös magyar hazának, a keleti ortodox anyaszentegyháznak és a román népnek megsegítése és felvirágzását szem előtt tartva” alapítványt hozott létre, amelynek vagyonát végakarata szerint elsősorban oktatási célokra kellett fordítani. Az ösztöndíjakból a Magyarországon élő, magyarul is tudó, görögkeleti vallásukat gyakorló román fiatalok részesülhettek. A “Fundatiunea lui Gozsdu” elsősorban az egyre értékesebb ingatlanvagyon, főleg a Király utcai ingatlanok bevételei miatt lett az egész monarchia egyik legnagyobb magánalapítványa. Sok későbbi román politikus köszönhette Gozsdu halála után is neki, hogy ingyenesen tanulhatott. Köztük olyanok is, akik utóbb nem támogatták az erdélyi magyarság kisebbségi jogainak érvényesítését, mint például Octavian Goga vagy Petru Groza későbbi román miniszterelnökök. Az első magyar nyelvű keresetlevelet benyújtó egykori pesti ügyvéd, valószínűleg nem örült volna ennek. De talán mosolyogna, ha tudná, hogy a telkén emelt, nevét viselő épületegyüttes ma Budapest legismertebb multikulturális találkozóhelye.

 


Adatvédelmi tájékoztató

Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület
© 2020 Minden jog fenntartva.

Weboldal készítés: WebQuest