dr. Katkó Anna

 

Az Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnökségi tagja,
ügyvéd

dr. Katkó Anna

dr. Katkó Anna

ügyvéd

 

 

Az ELTE Állam és Jogtudományi karán 1977.-ben végeztem, 1979. évben szakvizsgáztam jeles eredménnyel.

1977.-től 1986.-ig jogi előadó voltam, 1986.-ban két kollegával megalapítottam a 28. Jogtanácsosi Munkaközösséget, melynek a vezetője lettem.

1991. szeptembere óta vagyok ügyvéd.

2002.-től 2014.-ig a BÜK Etikai Bizottságának a tagja, 2010.-től 2014.-ig a BÜK Felvételi Bizottságának a tagja, 2010-től 2014-ig a MÜK Teljes ülésének tagja valamint a MÜK II. fokú Fegyelmi Bizottságának a tagja voltam.

2014.-től a BÜK egyik elnökhelyettese vagyok, jelen posztomon ellátok – az ismert okok miatt –főtitkári és titkári feladatokat is.

2004-ben ügyvéd kollegáimmal megalapítottam a Magyar Ügyvédnők Egyesületét, ahol a szakmai alelnöki tisztséget töltöm be folyamatosan a megalapítás óta, és jelenleg is. A EWLA ( European Women’s Lawyer Association ) magyar küldöttje vagyok.

2011. évben a Budapesti Ügyvédi Kamarától Eötvös Károly díj szakmai elismerésben részesültem.

Népes családom, három gyerekem és két - két unokám van.


Ügyvédekkel a Demokratikus Jogállamért Egyesület
© 2018 Minden jog fenntartva.

Weboldal készítés: WebQuest